Pályaorientáció 1. rész

 

2017.09.29.-én az Iránytű Tanoda kis csapata Nyíregyházán kirándult! Két úti célunk volt: A Nyíregyházi Egyetem Kutatók Éjszakája elnevezésű rendezvénye, illetve a Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium. A képeink első felében a Sipkay-s kalandozásainkról adunk számot. Az intézményt, 2017 tavaszán kerestük meg, azzal a szándékkal, hogy lehetőséget kérjünk az intézményben tanított szakmák intézménylátogatás keretében történő megismerésére. Az intézmény vezetése, akiknek ezúton is köszöntet mondunk a fantasztikus szervezésért, készséggel állt a rendelkezésünkre és egy kellemes napot töltöttünk el az iskolában. Betekintést nyerhettünk, a pincér, a cukrász szakképzés, bolti eladó és a szakács képzés gyakorlatába. Jártunk olyan tanteremben ami úgy néz ki mint egy igazi bolt, végig vezettek bennünket a az iskolán, a kollégiumon, szakácsok konyháján, illetve a szépen egyenruhába öltözött pincérek bemutatót tartottak nekünk az asztal terítés fortélyaiból. A szakács tanulóktól búcsúzóul kisdiákjaink palacsintát kaptak, s volt alkalom tőlük kérdezni is. Immáron ez a második alkalom, hogy a továbbtanulás, szakmaválasztás alapjainak témakörében kirándultunk, emlékeztetőül: voltunk a Megyei Vöröskeresztnél, ellátogattunk egy Fogadóba és Sérült emberek bentlakásos intézményébe is. (a cikk és a képek folytatása a következő hírben).