Fellépés a Nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium Tanévzáróján

 

Fellépés a Nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium Tanévzáróján

Tanodánk legkedvesebb együttműködő partnere immáron sokadik éve, a Nyíregyházi Roma Szakkollégium. Az itt tanuló hallgatók, nem csak hogy tanodásaink mentoraiként vannak jelen életünkben, de a nemrégiben megrendezésre kerülő Tanoda Olimpián is a szervező csapat magját alkották. Elérkezett hát az idő, hogy köszönetet mondjuk nekik jelenlétükért, együttműködésükért. Tanévzáró rendezvényük keretében lehetőséget kaptunk tanodánk eltökélt leány csapatával és Szabó Katalin tánctanárunk vezetésével tehetségünk bemutatására! Egy görög-Zorba tánc és egy cigány tánc kíséretében kívántunk kellemes nyarat és mondtunk köszönetet minden eddigi közös tevékenységért. Nem maradhatott el a meglepetés sem, átadtuk a gyerekek által készített közös óriás képet, melyre a szakkollégisták tanodai munkásságának életképeit ragasztottuk fel. Emlékül készítettünk köszönő levelet is, melyet a jelen lévő tanodásaink saját kézjegyükkel láttak el, illetve minden hallgató kapott egy kis ajándékcsomagot is! Köszönjük minden szakkollégistának, hogy igazi gyémántként jelen vagytok tanodánkban és köszönjük az intézmény vezetésének, hogy nem felejtenek minket, szeptembertől reméljük újra találkozunk!