Oláh Róbert

Idegennyelvi kompetenciafejlesztés az Iránytű-Tanodában

 

Egyetemi tanulmányaim alatt, az Evangélikus Roma Szakkollégium és az ibrányi Tanoda szoros együttműködésének köszönhetően, szakkollégista társaimmal rendszeresen végeztünk önkéntes szolgálatot a Tanodában. Társaimmal minden egyes alkalommal rengeteg pozitív élménnyel és hasznos tapasztalattal gazdagodtunk, melyek hozzájárultak személyes fejlődésünkhöz.

2017 szeptemberében egy közös kávézás és egy jó hangulatú beszélgetés során kaptam egy számomra érdekes és egyben izgalmas felkérést az Iránytű-Tanoda szakmai vezetőjétől. Arra kért, hogy legyek a Tanoda idegennyelvi kompetencia fejlesztője. Bevallom elsőre kicsit távolállt tőlem ez a feladat, hiszen az ezt megelőző időszakban, az Evangélikus Roma Szakkollégium munkatársaként a középiskolás korosztály mentorálása, érettségi vizsgatárgyakra való felkészítése volt a fő feladatom. Ennek ellenére egy rövid mérlegelés után igent mondtam.

A tanodai munka nagyban eltért attól, amit a középiskolákban megszoktam. Az elején talán az volt a legnehezebb, hogy a gyerekek nagyon vegyes osztályokból tevődnek össze. Volt, aki még épp csak az írás és olvasás rejtelmeivel ismerkedik és volt, aki már nagymenő 6. osztályos. Éppen ezért minden egyes alkalommal, olyan feladatokkal kellett előállnom, amelyek kellően kreatívak, játékosak ahhoz, hogy mindenki megtalálja a saját helyét a feladatmegoldás során. Idővel pedig kialakult egyfajta rendszer, melyben a diákok egymást segítve, egymást tanítva, közösen oldották meg a feladatokat.

Ebben a munkában nagy segítségemre voltak és vannak az amerikai önkéntesek, akik elsősorban a Szakkollégium hallgatóinak fejlődése érdekében jönnek Nyíregyházára, de a tanodai munka az ő szívügyükké is vált/válik. Az önkénteseken keresztül egy olyan új világ kultúrájával ismerkedhetnek meg a tanodás gyerekek, amelyről eddig csak a filmekben hallottak. Ez pedig egy központi eleme a tanodai munkámnak. Ugyanis saját, illetve a jelenlegi szakkollégisták példáján keresztül igyekszem bemutatni azt is, hogy a tanulás révén messzire lehet jutni. Szeretném, ha minél tágabbra nyílna a szeme a diákoknak, hogy minél több lehetőséggel ismerkedjenek meg, s idővel merjenek nagyot lépni.

 

Terület: Idegen nyelvi kompetenciákat fejlesztő oktató (angol tanár)

Szakmai végzettsége: BA Diploma - Közgazdász gazdálkodási és menedzsment szak

Szakmai tapasztalata:

2017 .10.-tól jelenleg is - Idegen nyelvi kompetenciákat fejlesztő oktató (angol tanár)

Iránytű Tanoda Ibrány

2018. 02.-től jelenleg is – Projektmenedzser, szakmai asszisztens,

Evangélikus Roma Szakkollégium Nyíregyháza

2015. 07. hó- tól- Középiskolai mentor

Evangélikus Roma Szakkollégium Nyíregyháza

 

Vezetői utóirat:

Róbert tanodánk egyik "gyümölcse”, aki a Roma Szakkollégium és az Ibrányi Tanoda együttműködésének gyümölcse, szakkollégista mentorként kezdte nálunk, de annyira megszerette a tanodásokkal való közös munkát, hogy amint lediplomázott eljött hozzánk tanítani angol nyelvet, majd nemsokkal később a Roma Szakkollégium Projekt menedzsere, szakmai asszisztense, középiskolai mentora lett, de a tanodai munkát nem feledte, kitartóan oktat náluk, az egyik legnépszerűbb oktatóként gyermekeink körében.