Adományozó nap!
Isten segítségével az utóbbi egy hónapban több civil adományozó is a segítségünkre sietett. A jövőhéten indul az egyhetes Tatai táborunk, már a szervezés első lépéseinél, hamar kiderült, hogy több tanodás gyermek esetében nem tudnak a családok megfelelő úti ellátmányt biztosítani (értve ez alatt az egyhetes megfelelő ruházatot, tisztasági csomagot stb.) Ennek a problémának a megoldását tűztük ki célul, amikor elkezdtünk kampány szerűen támogatókat keresni és a gyerekek lábméretét derékbőségét lelkesen méricskélni. Az eredmény önmagáért beszél, az elmúlt hetekben sorozatban érkeztek hozzánk a csomagok, régi és új támogatóink is megmozdultak és így a tábor előtti utolsó tanodai napon kitudtunk osztani jelentős mennyiségű vadi új, törölközőt, fürdőnadrágot, tisztasági felszerelést (kézműves szappan, fogkefe, fogkrém, sampon) strandpapucsokat, cipőket, ruhákat és temérdek fantasztikus dolgot. Gyermekenként közel 8000-10.000 Ft értékű csomagot tudtunk összeállítani, s bőven jutott a nem tanodás, tesóknak is. A tanoda ezen kívül gazdagodott még egységes baseball sapka, kiránduló táska, tollasütő szettek és egyéb játék állománnyal is. A képek az utolsó pár hét adomány érkező eseményeit és a mai, adományosztó napot mutatják be. Köszönjük mindenkinek a segítségét! Isten áldja Önöket!
A nap végén, miközben a csapat egyik fele a Tatai fellépéshez szükséges táncot gyakorolta, a másik fele Dóra nénivel egy igazi udvari rajz szeánszon vett részt ahol felfedezhettük milyen csodákra képes a mutató ujjunk. Találkozunk hétfőn reggel 5 órakor a tanoda előtt!