Megbecsülni és köszönetet mondani!
Nagyon fontos tudni azt minden vezetőnek, hogy egy jó program megvalósításához elengedhetetlen gondolni azokra is akik munkáját segítik, támogatják! Első körben köszönetet mondunk Istennek, hiszen hitünk szerint az ő akarata nélkül nem működik semmi, második körben pedig együttműködő partnereinknek is ki fejezzük hálánkat az egész éves segítségükért. Fontos tudni mindenkinek azt, hogy egymagunk mindenhez kevesek lennénk és terveinket nem, vagy csak sokkal kisebb mértékben tudnánk megvalósítani. Első sorban ezért az ibranyi Iránytű Tanoda nevében egy jelképes szereretetteljes ajándékot juttatunk el Ibrány város polgármesteréhez Trencsényi Imre úrhoz, akivel bár személyesen nem találkozhattunk a hivatalban jártunkkor, ajándékát jó kezekre bíztuk. Köszönetet mondtunk Bakosiné Márton Mária Jegyző asszonynak is, aki évek óta nyomon követi a tanoda sorsát és nem csak patronál, de sok esetben lelkileg támaszt nyújt nekünk a nehéz időkben. Bizony az önkormányzat nélkül sem Tanoda Olimpia nem lenne, sem helyünk nem lenne a városban. Köszönjük! Ugyan csak hálánkat fejeztük ki Szabó P. Juditnak aki az Ibrányi László Művelődési Központ és Sportcentrum vezetője, tanodánk jelképes kulcsának őrzője és rengeteg alkalommal viselte el ügyes bajos dolgainkat, sőt, bármikor fordulhattunk hozzá ha segítség kellett. Nagy öröm volt idén is jó kapcsolatot ápolni a helyi Családsegitő és Gyermekjóléti Szolgálat vezetőjével Szoboszlai Ildikóval, akinek ezúton is köszönjük együttműködését! No és nem utolsó sorban felkerestük azokat is akikkel a lassan már évtizedes barátságot magunk mögött tudhatunk, az Evangélikus Roma Szakkollégium munkatársait is, köszönetet mondva egész éves nélkülözhetetlen partnerségükért! Köszönjük Molnár Erzsébetnek és csapatának, hogy velük tartanak ezen a hosszú és rögös úton! Néha úgy érzem nem elég a szó és nem elég a híradás, több kell, sokkal több, hogy ki fejezzük mennyire fontosak Önök/fontosak vagytok nekünk! Mást viszont nem tudok/tudunk adni, mint gyermekeink szeretetének közvetítését, hálánk jelét és igazi örömteli mosolyt melytől remélem talán több nem is kell. Boldog Ünnepeket!